Az elméleti modell középpontjában egy 2×2×2-es térbeli kockastruktúra áll, amely 8 egységből, azaz „kvantumgömbből” (vagy kvantumállapotból) épül fel. E struktúra nem csupán térbeli ábrázolás, hanem analógia a kvantumszinten megfigyelhető anyagi és antianyagi viszonyokra, illetve az észlelésből fakadó állapotváltozásokra.

A kockát a megfigyelő szemszögéből három alapvető módon lehet érzékelni:

1. Három oldal látható – három rejtett

Ebben az esetben 7 egység érzékelhető, míg 1 rejtve marad. Ez megfelel az emberi érzékelés szintjének, ahol az anyag túlnyomó többsége megjelenik „valóságként”, míg egy része elrejtve marad.

A kvantummegfigyelés pillanatában ez az arány „kifordul”: a 7 komponens kvantumállapotba kerül, míg 1 aktív részecske válik meghatározóvá. Ez a kvantumösszeomlás–holografikus átfordulás egyik legfontosabb mintázata.

2. Két oldal látható – négy rejtett

Itt 6 látható, 2 nem látható egységről beszélünk. A kvarkfizikában mindig több kvark van jelen, mint amit közvetlenül detektálni tudunk, és a kvarkok közötti kapcsolatrendszerek is elrejtett konfigurációkat feltételeznek.

A kvantumszintű tükörkép szerint: 2 megfigyelhető komponens, 6 kvantumállapotban rejtett — ez jól modellezi a kvark–gluonos kötött állapotokat (hadronok).

3. Egy oldal látható – öt rejtett

Ez a 4–4 arány egyensúlyi állapotot jelez. A megfigyelés és rejtettség szimmetriája a kvantumszuperpozíció ideális leképződése. Ez a szint tekinthető az alap kvantumállapotnak, ahol az anyag és annak potenciálja egyidejűleg van jelen — még nem döntött, még nem omlott össze.

Összegzés: A kocka mint kvantum-megfigyelési sablon

Ez a három szemléleti szint nemcsak térbeli különbséget jelent, hanem fizikai értelmezésbeli eltérést is:

• A látható egységek az aktuálisan észlelt anyagot képviselik,

• míg a rejtett egységek a kvantumösszefonódott, megfigyelés előtti állapotokat.

A megfigyelés aktusa nem csupán passzív érzékelés, hanem szerkezetátfordító folyamat, amelynek eredménye az, hogy a kvantumhologram egyik arányából a másikba vált át — ez az arányváltozás képezi a modell központi működését.